Készül az idei első Regénytár e-magazin (4-5. duplaszám), amelyben egyéb izgalmas témák mellett könyvekkel, irodalommal foglalkozó szakembereket faggatunk arról, hogy szükség van-e a mai világban kalandregényekre. A lapszám ára 20 talentum (200 forint). Aki most 1000 forintért talentumot vált -  erről bővebben a Regénytár Bankban -, egy évre szóló magazin-előfizetést kap és még a talentumösszegét is meghagyjuk! Akciónk 2012. február 15-ig tart. Aki már rendelkezik talentummal  ITT on-line is előfizethet a magazinra. Jelentkezzenek minél többen! 

Amikor ezt idepötyögöm, hónak még se híre, se hamva, de merev készültségben áll az egész magyar katasztrófavédelem. Már vagy egy hete, hogy felröppentek az első hírek a hazánkat fenyegető félelmetes havazás potenciális lehetőségéről, és azóta a fejem tetejétől a lábam ujjáig idegállapotban vagyok.

Félig megdöbbenve, félig pedig megátalkodva olvasom, hogy ausztrál tudósok olyan trafipaxot fejlesztettek ki, amellyel megmérhető az evolúció sebessége. A műszer ultraprecízen kimutatta, hogy egy egér méretű képződményből cirka 65 millió év alatt fejlődik ki egy elefánt.

VIP-tagjaink időnként különleges pletykáknak, híreszteléseknek jutnak birtokába. Most pl. eláruljuk nekik, milyen irodalmi pályázatot tervezünk az idén. A VIP-tagságot egyébként a bankunkban a fehér inges úrnál válthatják ki. 100 talentumba kerül és egy évre szól. Meglátják, megéri.

Apám dobos volt, a legjobbak közül való. Emellett kiváló zenetanár, akiért - tudtommal - lelkesedtek tanítványai. Én mégsem játszom egyetlen hangszeren sem, sőt - szégyellem bevallani - zenei műveltségem talán még az átlagot sem éri el. Ettől függetlenül élvezem, szeretem a zenét - hallgatni.

A mese szerint Király Kis Miklós megkeresi és megtalálja leendő feleségét, lagzi, száz szoba kitárul, az utolsó zárva, Miklós a kulcsot el, ajtót ki, sárkány vizet kér, kap, szabadul, ara einstand.

Régóta érdekel, milyen alsónemű feszül dicső politikusainkon, miközben a haza ügyében szónokolnak. Ez egyáltalán nem mellékes körülmény, mert mint tudjuk, a jó gatya egekbe röpíti, a rossz gatya meg a pokol mélységes bugyraiba taszítja a viselőjét.

A világ mindig veszélyes hely volt, és az is maradt. Aki utazni vágyott, már az ősturizmus idején is azt kockáztatta, hogy otthagyja a fogát – vagy valamely más testrészét – az út menti árokban. De a Föld olyan csodás hely, hogy nem hagy otthon ülni bennünket.

Fél füllel hallottam a múltkor, hogy küszöbön áll a hungaricumok katalogizálása. Fogalmam sincs, milyen procedúra keretében történik meg ez, és mi minden kerül be a katalógusba, de néhány ötletem azért nekem is lenne. Tény, hogy a régi, tipikusan magyarnak mondott termékek ma már nem hungaricumok.

Két esetről számolok be, mindkettő – ugyan hol másutt fordulhatna elő hasonló? – az Amerikai Egyesült Államokban történt nem is olyan régen. Szó sincs azonban arról, hogy valaki elhunyta után új életre kel egy képzeletbeli túlvilágon. Halál után csak a hátramaradottaknak kell új életet kezdeni, ami sokszor egy cseppet sem könnyű feladat.