Amikor ezt idepötyögöm, hónak még se híre, se hamva, de merev készültségben áll az egész magyar katasztrófavédelem. Már vagy egy hete, hogy felröppentek az első hírek a hazánkat fenyegető félelmetes havazás potenciális lehetőségéről, és azóta a fejem tetejétől a lábam ujjáig idegállapotban vagyok.

Félig megdöbbenve, félig pedig megátalkodva olvasom, hogy ausztrál tudósok olyan trafipaxot fejlesztettek ki, amellyel megmérhető az evolúció sebessége. A műszer ultraprecízen kimutatta, hogy egy egér méretű képződményből cirka 65 millió év alatt fejlődik ki egy elefánt.

Apám dobos volt, a legjobbak közül való. Emellett kiváló zenetanár, akiért - tudtommal - lelkesedtek tanítványai. Én mégsem játszom egyetlen hangszeren sem, sőt - szégyellem bevallani - zenei műveltségem talán még az átlagot sem éri el. Ettől függetlenül élvezem, szeretem a zenét - hallgatni.

A mese szerint Király Kis Miklós megkeresi és megtalálja leendő feleségét, lagzi, száz szoba kitárul, az utolsó zárva, Miklós a kulcsot el, ajtót ki, sárkány vizet kér, kap, szabadul, ara einstand.

Egy disznó, aki nem talpig férfi, ámde szerelmes a feje búbjáig, és egy igazi férfi, aki nem disznó, hanem kanász, és nem is szerelmes, viszont muszáj volna neki. Érzésünk szerint izgalmas, mókás, no és nem minden tanulság nélkül való történet van kikerekedőben, remek humorral körítve. Olvasóknak, szerzőknek egyaránt élvezet!

Régóta érdekel, milyen alsónemű feszül dicső politikusainkon, miközben a haza ügyében szónokolnak. Ez egyáltalán nem mellékes körülmény, mert mint tudjuk, a jó gatya egekbe röpíti, a rossz gatya meg a pokol mélységes bugyraiba taszítja a viselőjét.

A világ mindig veszélyes hely volt, és az is maradt. Aki utazni vágyott, már az ősturizmus idején is azt kockáztatta, hogy otthagyja a fogát – vagy valamely más testrészét – az út menti árokban. De a Föld olyan csodás hely, hogy nem hagy otthon ülni bennünket.

A téma írásra, olvasásra egyaránt alkalmas. Várunk minden érdeklődőt!

Fél füllel hallottam a múltkor, hogy küszöbön áll a hungaricumok katalogizálása. Fogalmam sincs, milyen procedúra keretében történik meg ez, és mi minden kerül be a katalógusba, de néhány ötletem azért nekem is lenne. Tény, hogy a régi, tipikusan magyarnak mondott termékek ma már nem hungaricumok.

Két esetről számolok be, mindkettő – ugyan hol másutt fordulhatna elő hasonló? – az Amerikai Egyesült Államokban történt nem is olyan régen. Szó sincs azonban arról, hogy valaki elhunyta után új életre kel egy képzeletbeli túlvilágon. Halál után csak a hátramaradottaknak kell új életet kezdeni, ami sokszor egy cseppet sem könnyű feladat.

 

Hogy pár napja nem lehet rágyújtani a kocsmákban, még nem érzem tragédiának, de csak azért, mert az idén eleddig nem tettem tiszteletemet egyik műintézményben sem. Persze ez a pár nap még nem jelent újévi fogadalomként felvállalt absztinenciát, isten ments, csak még nem jött úgy ki a lépés. A hosszú.

Mi lenne, ha ezt a mi szerencsétlen, kiherélt – és némileg talán körül is metélt – tehát abszolúte szaporodásképtelen forintunkat is felhelyeznénk a kihalásra hajlamos fajok (jelenségek?) listájára, és kihirdetnénk, hogy örökbe lehet fogadni? Miért is ne? Mivel különb, mondjuk, a bojtosfarkú bengáli tigris ennél a szaporább, fialósabb napokat is megért tipikusan magyar fizetőeszköznél? Fizetett már valaki bojtosfarkú bengáli tigrissel a boltban?

A kötetről Handó Péter a következő ajánlót írja:

Mozart zongorára és hegedűre írt, elevenséggel áthatott szonátái szárnyalását érdemes Frideczky Katalin rövidprózáinak világával összekapcsolni. A hangszerek párbeszédével együtt áradó elbeszélői hang leginkább így avat be minden regiszterébe. Abba a szövevényes szépségbe, amit egy-egy életesemény kibontása jelent.

Frideczky Katalin sűrítést alkalmazva mesél. Legjobb szövegeiben Márquez mágikus realizmusa érvényesül. Múltbeli eseményt mitizál, a szerelem misztériumába avat, megsejtet valamit a kimondhatatlanból, az ember önmagával is folytatott viadalából. Érzékenyen mutat rá az egyén és a környezete viszonyára, a társadalomban megfigyelhető anomáliákra, irracionális viselkedésekre. A hétköznapok drámai pillanatait tárja fel, a kiszolgáltatottság sorsszerűségét, a magány különböző szegmenseit – helyenként nem kevés öniróniával. Hősei esendők. Akár mi mindannyian.

Kevés dolog van, amit maradéktalanul értek és megértek ebben a mai, túlpörgetett, demokratikus világban, de bizton állíthatom, hogy a kitakarást, mint jelenséget és mint olyant, teljes egészében vágom.

Amikor az embernek valamilyen komoly gondja akad, mondjuk, nem ért egyet politikailag egy eszmével, rendelettel vagy miegyébbel, sokszor csak úgy kelthet érdeklődést maga iránt, ha átmegy önpusztító üzemmódba. Természetesen ezt nem szó szerint kell érteni, mert mi értelme lenne egy olyan tiltakozásnak, amely önmagunk likvidálásával érne véget?

Rövidpróza pályázatunk egy kissé nehezebben ért véget, mint reméltük, mert még tegnap is kaptunk új munkákat. Ezeket sajnos már nem vehettük figyelembe, mert a beküldési határidőt így is túlléptük néhány nappal és ezt többen is nehezményezték.

A honlapon közzétett munkák elemzése után a zsűri a következő döntést hozta:

A szakmai grémium indoklása szerint ők hárman valósították meg leginkább a hagyományos örkényi egypercesek és a regénytáras könnyedség együvé ötvözését. Gratulálunk nyerteseinknek!

 

Fontos megjegyeznünk azt is, hogy a site-on egész évben publikált kisprózák szerzői sem maradnak jutalmazási lehetőség nélkül, a pályamunkák közül ugyanis rendszeresen fogunk válogatni a jövőre kéthavonta megjelenő Regénytár Magazinunkba. Ezeket a közléseket talentum honoráriummal jutalmazzuk (jelenleg 1 talentum 10 forintot ér).

 

A talentum felhasználhatósága jövőre tovább fog bővülni, ezért ez a lehetőség akár még anyagi hasznot is hozhat az ily módon kiválasztott írások szerzőinek.

 

A hatalmas mennyiségű kisprózával ellentétben Vissza a jövőbe 4. című pályázatunkra csupán 3 értékelhető munka érkezett, ezért úgy döntöttünk, győztesek kihirdetése helyett mindhármuknak felajánluk 500-500 talentumot, a műveiket pedig a site-on és a Regénytár Magazinban is megjelentetjük.

Egy ember életét többféleképpen lehet megmenteni. Mesterséges lélegeztetéssel, gyors műtéti beavatkozással, öngyilkosságról való lebeszéléssel, stb. Ezen kívül egy ember életét úgy is meg lehet menteni, hogy nem öljük meg. Az Európai Bizottság erre a kézenfekvő megállapításra alapozta határozatát, miszerint a jövőben az európai gyógyszergyárak csak egészen kivételes esetekben szállíthatnak olyan mérget az Egyesült Államokba, amivel ott emberi életeket oltanak ki.

 

Ragasztó és festékszag próbál menekülni a friss levegőre, karácsonyfadíszek készültek, együtt a család. Lesz majd itt mézes és fenyő is, ígérgetik egymásnak. A nők nyitogatják a szakácskönyveket, a férfiak a kerti tűlevelűket mustrálják, melyik férne a nagy cserépbe. Valaki a számítógépet izzítja, „Regénytár” írja a keresőbe, Közös regény felolvasásra készül. Választhattok, szól a háta mögé, igazán van miből, jut minden estére!
 

És végre eljött az a nap is, amikor rászántam magam a nagy műveletre, hogy kicseréljem a tízéves Suzuki balik fényszóróizzóját. Pár hete vettem észre, hogy csak pislákol – korán sötétedik, feltűnik az ilyesmi. Persze először megtöröltem a szemüvegem bal lencséjét, a fizika szerint minden a kisebb energiaszint felé törekszik, és én meghajolok a nagy elvek előtt. (Bornemissza Ádám mininovellája itt olvasható:  )

 

Érdekes felfedezésre jöttem rá – nem először a világtörténelemben –, ami reményeim szerint gyökeresen új alapokra fogja helyezni a magyar gazdaságpolitikát. Arról a jelenségről van szó, amelytől a föld országainak túlnyomó többsége retteg, és amelyet közkeletű idegen szóval úgy hívnak: LEMINŐSÍTÉS.

Az utóbbi napok talán legnagyobb szenzációja, természetesen a celebek magánéletére vonatkozó hírek mellett, a Kepler űrteleszkóp segítségével tett felfedezés, miszerint alig egy köpésre tőlünk, mindössze hatszáz fényévnyi távolságra létezik a mi földünk nagy testvére. Egy bolygó, amelyen éppúgy fellelhető az élet, mint az általunk benépesített sárgolyón.

 

Azt a szerencsétlen flótást a terrorelhárítók kommandósai várták a repülőtéren. Amint leszállt a gépről, a kommandósok földre teperték és gúzsba kötötték, majd rövid időn belül elszállították egy ismeretlen helyre, ahol hosszan tartó kemény vallatásnak vetették alá. Zúdultak rá a keresztkérdések, némelyikre még válaszolni sem volt ideje... (Bányai Tamás jegyzete)

Hideg novemberi estéken kiszöknek, össze-vissza rémisztgetik az embereket, aztán visszabújnak, hogy  a következő télen újra előjöjjenek.  Ezért nincs az eszkimóknak kályhájuk. Egy másik nép meséje szerint az igazi szörnyek lakásokban laknak, és egész évben rémisztgetik egymást. Nekik mindenféle kályháik vannak, és nem hisznek az eszkimó mesékben. De ha bekukkantanak a Regénytárra, egész jól szórakoznak.

Máma szmogriadó van Budapesten, ami azt jelenti, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan a levegő. Most éppen a 3. emeleten ülök, az ablak mellett, ahonnét remek kilátás nyílik a házak fölé. A máskor szívderítően kék égbolt alsó szegélyénél, közvetlenül a kúpcserepek fölött egy széles, sárgásszürge sáv csúfoskodik. 

 

December 1-én befejeződik a közös regényírás idei szezonja. Ezt követően értékelni fogjuk az évet, valamint közzétesszük, hogy szerintünk melyik műalkotás érdemelte ki a Regénytár Nívódíjat és a vele járó kiváltáságokat.

A közös regényírás természetesen december 1. után is folytatódik, de az írói titulusokat - pontokat - 2012. januárjában törölni fogjuk, hogy jövőre új teret és új lehetőséget biztosíthassunk az alkotóknak és az alkotásoknak. Jövőre csak néhány apróbb változtatást tervezünk a közös regényírás szabályaiban, de nem zárkózunk el a forradalmian új ötletektől és javaslatoktól sem. Várjuk az ezzel kapcsolatos leveleket, és/vagy az üzenőfalon közölt észrevételeket!

Nem tudom, mennyire igaz az a hír, hogy a magyar állam jövőre be fogja vezetni az általános és mindenre kiterjedő pornóadót (nem mintha az adó úgy önmagában nem lenne elég pornográf). A nagy kérdés az, hogy állam bácsi mennyire igyekszik ezt a dolgot komolyan venni, mert ha nagyon, akkor nekünk régen rossz.

 

Most lennénk képesek Avram s Mr. Stone szomszédjának üzenni, vagy írni valamit. Nem kellene öröm nélkül élni, csupán egy kicsit figyelni, talán nemcsak a földi javakra...

Most már hivatalosan is hétmilliárdan tapossuk a föld hátát, ami azt jelenti, hogy nagyon közel vagyunk ahhoz az állapothoz, amikor már nem a pénz lesz az érték, hanem a hely. Az ember azért fog dolgozni, hogy fizetésként mozgási lehetőséghez jusson.

A folytatásos fejlődésregény természetesen a közösökben található. :)))

A sors minden reggel összehoz egy nénivel, akit a pokolba kívánok. Az a szokásom, immár hónapok óta, hogy a Csalogány utca sarkán lévő kisboltban veszem meg a reggelit, nevezetesen az ottani látványpékségben sütött tepertős pogácsát, amit később, a melóhelyemen reggeli gyanánt elfogyasztok. Mint mindenkinek, ilyenkor nekem is percekben mérik az életem.

Az egyik legirritálóbb téma mostanában, az úgynevezett chipsadó. Mindenki tudja, mit takar el ez a kifejezés, úgyhogy nem mennék bele a magyarázatába. A lényeg valahol az, hogy a kormány hadat üzent az egészségtelen táplálkozásnak, ezért adót vetett ki mindenre, ami sok sót, cukrot vagy éppenséggel koffeint tartalmaz.